Szemléletformáló programok pályázat KEHOP-5.4.1-16-2016-00265
By ludanyhadmin on április 1, 2019
Esős, hűvös idő. Lovak Illata. Sok ember. Gyönyörű környezet. Vajon, ahol ezek együtt vannak, ott mi történik?
Természetesen Ludányhalásziról van szó. Bár a települést legtöbbször elkerüli az eső, ezen a napon nem ez történt. Sötét fellegekkel érkezett a
hidegfront, de ez nem szegte kedvét az embereknek, hogy ellátogassanak a Timi-tanyára. Ez a tiszta, gondozott, bájos lovarda adott helyet a
rendezvénynek. A tulajdonosok, Timi és Gergő szeretettel fogadták az érkezőket, miközben a már zajló lovas számok…
December 17-én került megrendezésre a 2018.évi karácsony váró est. Településünkön hagyománynak számít, hogy szent este előtt együtt próbálunk ráhangolódni az ünnepre, ami valljuk be a mai világban egyre nehezebb. Azok, akik tiszteletüket tették ezen a falusi ünnepségen a karácsony jegyében láthatták az óvodások és az iskolások előadását, hallhattak egy verset Abonyi Gabriellától, valamint szívmelengető énekeket Varga Ivettől. A feldíszített fenyőfa fénye és illata, a forralt bor fűszeres aromája, és a mákos kukorica…
Idén december első napján került sor településünkön az idősek köszöntésére. A tavalyihoz képest többen fogadták el meghívásunkat, ennek köszönhető, hogy a megjelenteknek szánt ajándék – ami idén egy esernyő volt – kevésnek bizonyult. Az önkormányzat azóta már pótolta a hiányt.
A polgármester úr ünnepi köszöntése után, Végh Sebestyén Gáborra, Sebő bácsira terelődött a figyelem, hiszen idén töltötte 90. életévét, mely alkalomból egy emléklapot és egy üveg italt kapott a…
2018. október 22-én a kora esti órákban településünk lakói megemlékezhettek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről. Az eseményre az iskola udvarán, az ifjú ellenálló szobránál került sor. Örömünkre Balla Mihály országgyűlési képviselő úr elfogadta meghívásunkat. Ünnepi beszédét rövid köszöntő a településünket is érintő 1956-os események összefoglalóját követően hallhattuk, valamint a
képviselő úr lerótta tiszteletét a hősök előtt. Kovács Imre polgármester a Ludányhalászi Községi Önkormányzat részéről, Radvánszky Judit polgármester asszony a Nógrádszakál Községi …
Ludányhalászi képviselő-testülete 2018. november 29. napi ülését közmeghallgatással kötötte egybe. Az érdeklődők 18.00 órára
érkezhettek a művelődési házba. 40 fő jelent meg összesen. Rövid köszöntő után dr. Ludvai Dezső rendőr alezredes a Szécsényi Rendőrkapitányság vezetője adott tájékoztatást a szécsényi járás és Ludányhalászi közbiztonságáról. A statisztikák szerint településünk közbiztonsága a térségben a jobbak között van. Az ismertetőben külön kiemelésre került a télen aktuális probléma,…

A hagyományosnak számító szüreti felvonulásra idén szeptember 29-én került sor. A felvonulók palettája ez évben is színes volt. A szegedi dobosok és zászlódobálók most is szívesen elfogadták meghívásunkat, így visszajáró vendégként vezették fel a menetet.
Örömünkre szolgált, hogy pár év kiesés után az általános iskolás gyerekek ismét bemutatták néptánc tehetségüket, felkészítő tanáruk Sisáné Szabó Rita volt. Táncosainkat természetesen most is élőzene kísérte a Folt…
