Ludányhalászi község honlapja -
2017. november 23. csütörtök, Kelemen, Klementina

Kerékpártúra Ipolytarnócra

2017. március 25.

Március 25-én az idei hagyományos biciklitúránk során ezúttal Ipolytarnócot kerestük fel. Szombat reggel 20 fős társaság vágott neki a mintegy 20 km-es távnak, hogy 11 óra magasságában megérkezzenek az „ősvilági Pompeiihez”, ahol a résztvevők vezetett túra keretében ismerhették meg a 20 millió évvel ezelőtti vulkáni katasztrófa során betemetett ősi letűnt kort, melyet már 1836 óta vizsgálnak a tudomány képviselői.

 

A hajdan volt világot egy 3 dimenziós mozi idézte fel, a megkövesedett lábnyomok pedig mindennek a kézzelfogható valóságát is láthatóvá tették. Az ismeretterjesztő túránk után, hangulatos környezetben kezdtük el sütögetni a szalonnánkat, majd energiával feltöltődve, Polgármesterünk meghívásának eleget téve a helyi egységben szomjunkat is olthattuk – ki-ki ízlésének megfelelően. Az odafele út  áradtságának részbeni kiheverése után, kerekeinket nyugatra irányítva megkezdtük hazafele tartó utunkat. A cél elérése előtt még megmásztuk a nógrádszakáli kálvária hegyet, ahonnan gyönyörű szép kilátás nyílt az Ipoly völgyének elterülő síkságára. És mielőtt mindenki hazaért volna; a nap jutalmaként, Szeles Marianna boltjában mindenkit vendégül látott egy gombóc fagyira.

 

 

  
   

 

 

Eladó ház

Szent István út 16.

Irányár: 
megegyezés szerint
Code & Design by QXY